Főoldal | Névadónk, Kossuth Lajos

A XIX. század magyar történelme bővelkedett kiemelkedő politikusokban, költőkben, írókban, művészi egyéniségekben. Nem véletlen történhetett ez így, hiszen a polgárosodás, a nemzetté válás korát élte ekkor a magyarság. A közgondolkodásban egyre jobban teret hódít a liberalizmus, mely összefonódik a nemzeti öntudatra ébredés gondolatával. Széchenyi, Deák, Wesselényi, Batthyány és Kossuth neve eggyé vált a haladással, az önzetlen hazaszeretettel.

Minden nép, minden nemzet csak elődeinek haladó hagyatékára építkezhet. Ezt tette Kossuth Lajos is, követte ősei igazért lázadó szellemét, önfeláldozását.
 
1802. szeptember 19-én született a Zemplén megyei Monokon. A kossuti és udvari Kossuth család Turócból származott, nemesi címüket Mátyás királytól nyerték 1470-ben. Anyai ágon a tyrlingi Wéher család leszármazottja, egyik őse a XVII. századi üldözések idején vértanúhalált szenvedett. Kossuth Lajos első tanítója a tállyai evangélikus lelkész volt, aki a természet szeretetére és kellő alapfokú ismeretekre oktatta fogékony tanítványát. Tanulmányait a sátoraljaújhelyi algimnáziumban, majd a sárospataki főgimnáziumban folytatta. Jogi tanulmányait Eperjesen és Pesten végezte el.
 
Politikai pályája az 1832/36-os országgyűlésen indult, ahol a távollevő főrendek követeként vett részt. Írta, szerkesztette az Országgyűlési - majd az országgyűlés berekesztése után - a Törvényhatósági Tudósításokat. Írásainak radikális hangvétele miatt 1837-ben letartóztatják, s négy év börtönbüntetésre ítélik. 1840-ben szabadult. Utána a Pesti Hírlap hasábjain fejtette ki gyökeres változásokat tartalmazó reformprogramját. Koncepciójának középpontjában az érdekegyesítés gondolata áll. Törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést, kötelező örökváltságot állami támogatással, önálló magyar vámterületet követel. Ekkor már az egész ország visszhangozza a nevét.
 
Széchenyi István gróf, a reformmozgalom elindítója, akit Kossuth a legnagyobb magyarnak nevezett a Kelet Népe hasábjain élesen támadja. Nem Kossuth személye és alapelvei ellen támad, hanem a modora ellen. Hol hibáz Kossuth? - teszi fel a kérdést a gróf. Válasza: “Egyedül abban, hogy a képzelet és a gerjedelmek fegyvereivel dolgozik, s nem hideg számokkal, vagy mint a közéletben a bevett szokás szerint mondani szokták: a szívhez szól ahelyett, hogy az észhez szólna."
 
Kossuth Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól című írásában válaszol. Eszmefuttatásának stílusa hűvös, tárgyilagos, elegáns. Ezzel a harc eldőlt kettejük között; a reformellenzék Kossuth oldalára állt. Szekfű Gyula így írt Kossuthról és Széchenyiről: “Két nagy politikai egyéniség. Az első a közvagyonosság útján akar vezetni közszabadságra, a második pedig a közszabadság útján vagyonosságra."
 
847-ben gróf Batthyány Lajos elnökletével megalakul az Ellenzéki Párt, mely jórészt Kossuth programját fogadja el nyilatkozatában. Az 1847/48-as utolsó rendi országgyűlés vezérszónokaként felelős minisztériumot, népképviseleti országgyűlést követel, valamint az itáliai tartományoknak és Ausztriának új alkotmányt. Tagja lesz annak a 72 fős delegációnak, amely Bécsbe utazik, hogy a királlyal elfogadtassa a törvényjavaslatokat. Szónoklatot intéz a bécsi néphez, sikere elsöprő.
 
A Batthyány-kormány pénzügyminisztereként is kiemelkedő tevékenységet fejt ki. 1848 nyarán felismeri a nemzetet fenyegető veszélyt. Az első népképviseleti országgyűlésen hangzanak el szállóigévé vált szavai: “Ezt akartam kérni, de önök felállottak, s én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni." Beszéde - mint a többi Kossuth-beszéd is - elementáris erővel hatott. Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged: egy egész nemzet ragad fegyvert hívó szavára, s folytatja önvédelmi harcát, váltakozó sikerrel.
 
Az 1848 decemberében kialakult válságos helyzetben ismét Kossuth hatására döntenek a képviselők Debrecenben a harc továbbfolytatása mellett. Ellentéte Görgey Artúr tábornokkal a szabadságharc tragikus lapjaira írható.
 
Politikai pályájának zenitjére érkezik el azután, amikor 1849. április 14-én Debrecenben Magyarország kormányzó elnökének választják. Hallatlan energiával küzdött a magyar végzet, a bukás elkerülése érdekében. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült, hiszen az orosz intervenció megpecsételte sorsunkat. Keserű száműzetés, hontalanság következett ezután életében, melynek főbb állomásai: Vidin, Brussza, Kiutahia, London, Turin voltak.
 
1851. október 29-én megérkezik Londonba, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesül. Két nappal később találkozik Mazzinivel. Egyeztetik terveiket. Az a véleményük, hogy az európai emigránsok mozgalmát fel kell éleszteni. Kossuth célja a szabadságharc újrakezdése francia és olasz segítséggel. November 17-én kiáltványt intéz a magyarsághoz, melyben új felkelést sürget, majd 19-én szűkebb kíséretével a Humboldt gőzösön elindul Amerikába. A New York-i fogadtatáson 200 ezer ember várja, száz ágyú dördül meg tiszteletére.
 
A nemzetközi politika homlokterébe kerül. Tárgyalnak vele uralkodók, miniszterek, az amerikai szenátus elnökének jobbjára ültetik. Találóak tehát az egyik legsikeresebb Kossuth-monográfia szerzőjének, Gracza Györgynek a szavai:
 
"Aki Kossuth Lajos életét kimerítően akarja elmondani, annak e század történetét kell megírnia. Igen. A XIX. század történetét, mely bővelkedett ellentmondásokban. Nem véletlen tehát, hogy Kossuth emigrációbeli tevékenységét is ellentmondások jellemzik. Ellentmondások, melyeket politikai zsenialitása sem tudott feloldani. Bizakodik abban, hogy külföldi segítséggel újra lehet kezdeni a függetlenségi harcot Magyarországon. Keserű csalódások érik azonban, mert a lelkes fogadtatáson kívül számottevő segítséget nem kap. A hazai politikai helyzettől egyre inkább elszakad, gyakran szinte már-már irreálisan ítéli meg. Ezt bizonyítja a Deák Ferencnek írott híres Kasszandra-levél, melyben a nemzet halálát jósolja, ezért az Ausztriával történő kiegyezést tehát elutasítja.”
 
A hazai közvélemény nem felejtette el, küldöttségek keresik fel turini magányában, több város is díszpolgárává választja.
 
1894. március 20-án halt meg hazájától távol, Turinban. 1894. április 1-jén temette el hőn szeretett nemzete, addig soha nem látott, tapasztalt részvét mellett a Kerepesi temetőben.

Molnár Gábor