Főoldal | Demokráciajáték

A játék lényege, hogy négy különböző iskolából jött osztályok külön-külön (kitalált) frakciókként kipróbálhatják a törvényhozás folyamatát. Ez, bár egyszerűnek hangzik, valójában nem az. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire komolyan kell venni, mint ahogy azt a későbbiekben tapasztaltuk. Legalább negyven oldalnyi anyagot kaptunk a játékszervezőktől, mely tartalmazta a törvényjavaslatot (kötelezővé tétele a fél évig tartandó külföldi tanulásnak), a játék menetét (plenáris ülés, bizottsági- és frakcióülések,stb.), valamint néhány segítő anyagot. Miután mindezt megkaptuk, olyasmit tapasztaltam, mint amit eddig szinte soha. Olyan osztálytársaim együttműködését volt szerencsém látni, akikre eddig ez- valljuk be- nem igazán volt jellemző. Rengeteg értékes, bölcs és ésszerű megnyilvánulást hallhattam, melyek a törvénymódosítási javaslatunkkal álltak összefüggésben.

Számos előkészület után végül elérkezett az a nap is, mikor mindenki öltöny-nyakkendő, illetve szoknya-kosztümkabát kombinációban a Parlament előtt gyülekezett. Kissé nehézkes bejutás után elfoglalhattuk helyünket az ülésteremben.

Ki kell emelnem Hollósy Lucát, Bolnovszky Bogit, akik szépen vették az előttük álló nehezebb feladatokat, előbbi vezérszónokként, utóbbi pedig jegyzői pozíciójában. Ahogy láttam őket a karzaton, furcsa érzés fogott el, mert úgy éreztem magam, mintha egy valódi ülésen vennék részt. Sikerült nemcsak nekik, hanem mindenkinek teljesen átszellemülni erre a feladatra, olyannyira, hogy a plenáris ülésen csak úgy röpködtek a ,,Tisztelt képviselőtársaim…”, ,,Tisztelt frakcióvezető úr…” és a ,,Mélyen tisztelt bizottság…” kifejezések, s ezzel be is bizonyult, hogy a mi frakciónk volt az egyik legaktívabb. Figyelemreméltóan álltak ellen a különböző frakciók felől jövő támadásoknak Simon Tamás frakcióvezető úr, de Haan Tina frakcióvezető-helyettes asszony és képviselőink. Az, hogy milyen támadások érték pártunkat, nem részletezném, mert akkor sajnos regényt kéne írnom… No igen, a pártok nemigen kedvelték a javaslatunkat, majd egy idő után már pártunkat sem. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy erre sajnos okot is adtunk, hiszen csöppnyi szétszórtságunk és egy-két félreérthető, rosszul alkalmazott kifejezés már elegendő okot adott ahhoz, hogy belekössenek a frakciók, de annyira, hogy még a csontot is lerágcsikálják róla. Valószínűleg ezért történt az, hogy a 2. plenáris ülésen mindhárom párt összefogott ellenünk.  Habár a játék ezen része már nem is feltétlenül a törvényről szólt, hanem –és ezzel kisebb-nagyobb gerinctelenséget mutatva- arról, hogy minket megszégyenítsenek, hogy aztán kárörvendő mosollyal örüljenek fergeteges győzelmüknek. Ehhez nem nagyon fűznék hozzá semmit sem, ugyanis nem is tudnék, mivel éppen eléggé minősíti a többi résztvevő magát, semhogy nekem kéne ezzel foglalkoznom.

A játék végén lévő sajtótájékoztató azért elégtételt szerzett, ugyanis a beépített újságírók olykor kellemetlen kérdéseikkel zavarba hozták a szóvivőket. Elnézést az önzőségemért, de nem hagyhatom innen ki azt, hogy –ha csak kis részben is- én is segítségére voltam az újságírók táborának ebben. Két kérdést tettem fel, melyek közül a tisztelt képviselők egyre sem tudtak helytálló választ adni, bár lehet, hogy csak én nem voltam érthető. Nem is tudom. Vajon túl nehéz, képességeket meghaladó az a kifejezés, hogy ,,hazai munkaerőpiac”? Nagy dicséretet érdemel Refle Orsolya és Varga Virág, akik hibátlanul és szemrebbenés nélkül fogadták az ellenzéki pártok tagjai által feltett gúnyos kérdéseket és a legjobb válaszokat adták, ezzel maguk mögé utasítva a többi frakció szóvivőit, akiknek válaszaiban gyakran több volt az ,,ööö”, mint a rendes szó.

Mindettől függetlenül azt gondolom, hogy gazdag élménnyel gyarapodtunk és sokkal több magabiztossággal is, hiszen szót kérni az ülésen, s ennyi ember előtt felszólalni, vagy éppen levezetni a Népjóléti Bizottság ülését, ahogy Buzogány Móni tette, nem kis feladat, s jó nagy magabiztosságot igényel. Az pedig, hogy a nem éppen jó osztályközösség ellenére ilyen gyönyörűen együtt tudtunk működni, nos, az valami hihetetlen dolog szerintem.

Külön köszönet illeti fotósainkat, Kocsis Balázst, Tamás Dominikát és Fodor Helgát, akik igazi, minőségi fényképekkel örökítették meg ezt a napot. 

Végezetül a 11.B nevében szeretném megköszönni Bujdos Margit Tanárnőnek a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az érdekes és nem mindennapi vetélkedőn, valamint a rengeteg segítséget, jó tanácsot, amivel folyamatosan ellátott bennünket.

Sajnálom, de mindez nem volt elég  (legalábbis számomra) ahhoz, hogy eme, állítólag és sokak szerint dicsőnek tartott politikusi foglalkozást válasszam a későbbiekben, mikor végre el kell dönteni, milyen munkát fogunk aztán utálni a jövőben, mint ahogy azt a pénzkereső felnőttek hagyománya megköveteli. De ki tudja? Lehet, hogy valamelyikünkre mindez nagyobb hatással volt, mint azt gondolnánk…

KÉPEK